Szavak mindig csak szavak, kibaszott hamis szavak!
miért hagyunk másokat bízni reménykedni, hogy egyszer jobb lesz?
- amikor a realitás talaját nyaldossuk rájöjjünk arra, hogy valótlanok a körülöttünk lévő dolgok.
Miért áltatjuk saját magunkat, hogy képesek leszünk szeretni, hányszor kell csalódnunk, ahhoz, hogy ráébredjünk arra a tényre, hogy még képtelenek vagyunk érezni?
Ilyenkor meseszín párnákon szárnyalnék messze... elfogyhatatlan tenger felett lebegnék szüntelen. ahogy  a puha szél nyaldossa mezítelen talpam. Kérdéseket kiáltanék a messziségben, amire tán soha nem lelem meg a választ...