"A csillagok puhák és közeliek, akár a virágok.
A dolgok lassan forgó hálóba font árnyékok.
Fűszál, levél egy sincs magában,
Eggyé olvadnak a szürkés homályban."
Ősz New Yorkban
Táncolok...
Táncolok...
senki sem lát....
szinte szárnyalok....
a gondtalanság homályában elveszve figyelem őket...
apró rezdüléseiket...
ahogy életüket alakítják...
Sokuk elbizonytalanodik, de én nézem őket.. hátha felfedezik azt amit én is... a titkot...
de kitudja szeretnek a tudatlanságban létezni... fájó dolgokat elhagyni.... de ettől még emlékezni..
Hogy lehetséges?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése