2012. szeptember 4., kedd

Elhagyott játékok vagyunk mind!


Bizonyos dolgokat visszahívunk hálátlan gyermekként, de vannak amik örökre a padlás dobozkázának aljában végzik időtlen időkig...
Akad, hogy véletlen elő elő bukkan, de akkor a felismerés valami harmatgyenge csillogást sem táplál bennünk, hogy volt mikor olyan sokat jelentett számunkra..
Amikor vihar áztatta kicsiny házainkat, és esőcseppek táncoltak az ablaküvegen...üvőltve kiáltott a szél valami jobb után... a villámhad seregként kerítette hatalmába az égieket...
Volt egy társ, aki ha az ágy titkos zugába bújtattad, megvédett minden rossztól, harcott vívott a szívedért, de sokszor a gyermek lelkek kitépik a szeretett játék szívét, hogy aztán egy másikat ajándékozzanak meg szeretetükkel...
Porosodó játékok vagyunk, kicsit néha a lelkünk fel fel fénylik, amikor reményt lát egy egy cseppség szemében csillanni...
hát olyan rossz csecsebecse lennék? ennyire haszontalan, semmirekellő, aki mindig csak lelke fényét táplálta a szeretet tüzével?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése